2010. március 26., péntek
2010. február 9., kedd
2010. február 6., szombat
Par dolog ami kimaradt: CB, hazaut, Rakterito, ejjellato tavcso... stb
Maliba erve befogtunk az egyik Marrakesh fele tarto csapat radio jeleit. Eloszor azt hittuk hogy valaki szorakozik, es viccbol elkezdtunk pizzat rendelni a XIII-ik keruletbol. miutan kiszorakoztuk magunkat, rajottunk hogy valoban egy -legvonalban 1900 km-re levo - adast fogtunk be. Az egyik tolunk par km-re autozo csapattal sikerult beszelgetnie az emlitett marokkoi kontingensnek. Mi a parbeszednek csak a tavolabbi felet hallottuk, ok pedig egyaltalan nem hallottak minket, maximum akaratlanul zavartuk az adasukat. Mindennek raadasul Villamgeza Andras is a tanuja volt, mint hozzank hasonlo megfigyeloje az esemenyeknek, ami azert volt vicces, mert reszben rola szolt a nemzetkozi beszelgetes :)
A hazautam a tobbiekhez kepest viszonylag zokkenomentes volt, leszamitva a libiai atszallast. A Tripoli repteren csak arabul van kiirva minden, egy nyomorult transzfer feliratot sem talaltam. Hogy tovabbfolytathassam az utam, egy hurkot kellett megtenni a repteren, hogy vegul ugyan ott talaljam magam ahonnan elindultam. kozben persze kb tizen megneztek az utlevelet, jegyeket, pecseteltek, ketszer poggyaszt ellenoriztek, burokracia felsofokon, es minden mozdulatomat Kadhafi oriasi festett kepmasanak szigoru tekintete kovette. ez a szemelyi kultusz eszreveheto egyebkent Marokkoban is, ahol minden kavezoban VI Mohammed kiraly portreja figyel, aki nem mellesleg Mohamed profeta egyenes agu leszarmazottja. Korabban Tuneziaban lattam hasonlot Ben Ali elnokkel. Maliban ilyennel nem talakoztam, ott az emberek egyebkent is sokkal lazabbak, nyitottabbak, a nok robogoval nyomulnak vagy eppen banant visznek a fejukon, es mosolyognak ha lefotozod oket.
Nyugat-Szaharaban atmentunk a rakterito vonalan, amire mar jo elore fentem a fogamat. Ehhez kepest elsuhantam a tabla mellett, es kb egy km-be tellett mire megfogant bennem a gondolat, hogy meg kene allni egy fotora. Visszamentunk, es meglepodve tapasztaltuk, hogy a tabla ketnyelvu francia es magyar nyelven jelzi a nevezetes szelessegi fokot. Ez nyilvan a korabbi bamakosok erdeme.
A repteren hazafele meg egyszer osszefutottam Villamgeza Andrassal, akinek az idei futam leginkabb az elso Budapest Bamakot jutatta eszebe, ami ertheto is, hiszen kevesen maradtunk a futam vegere, es a hivatalos szervezes Marokkoban maradt… (az ejjellato tavcsovel egyutt, amit a mauritan katonaknak kellett volna elvinnunk, hogy ejszaka is lassak merre vannak a veszelyes rozsomakok. Szerencsere a telehold a mi oldalunkon allt, es kozvilagitas hijan bevilagitotta az egyebkent 3 fo/km2 nepsurusegu Mauritaniat.)
…Egyszoval csak kb 40 auto jutott el a vegcelig, es mi koztuk voltunk. ennyi.
Sok idobe, szervezesbe, aggodasba és egy rakas penzbe kerult, de az elmeny megerte.
Nehany tanulsag a leendo utazoknak: vigyel tobb sort, kevesebb felsoruhat de sok ajandekpolot, es a szamunkra mar ertektelen - fiok aljan hevero - regi mobiltelefonok is aranyat ernek a vilag egyik legszegenyebb orszagaban, Maliban.
Kiderult, hogy az Oliver fele supertape ragaszto es a gyorskotozo (zold, feher vagy eppen sarga ;) is elengedhetetlen felszerelesek.
ja es irj blogot mert egy csomo mindent elfelejtesz.
Egyelore ennyi. Tegnap vittem el az uton keszult het tekercs filmet elohivatni, ha elkeszul biztos eszembe jut roluk még az a csomo dolog amit erdemes lesz leirni
V
A hazautam a tobbiekhez kepest viszonylag zokkenomentes volt, leszamitva a libiai atszallast. A Tripoli repteren csak arabul van kiirva minden, egy nyomorult transzfer feliratot sem talaltam. Hogy tovabbfolytathassam az utam, egy hurkot kellett megtenni a repteren, hogy vegul ugyan ott talaljam magam ahonnan elindultam. kozben persze kb tizen megneztek az utlevelet, jegyeket, pecseteltek, ketszer poggyaszt ellenoriztek, burokracia felsofokon, es minden mozdulatomat Kadhafi oriasi festett kepmasanak szigoru tekintete kovette. ez a szemelyi kultusz eszreveheto egyebkent Marokkoban is, ahol minden kavezoban VI Mohammed kiraly portreja figyel, aki nem mellesleg Mohamed profeta egyenes agu leszarmazottja. Korabban Tuneziaban lattam hasonlot Ben Ali elnokkel. Maliban ilyennel nem talakoztam, ott az emberek egyebkent is sokkal lazabbak, nyitottabbak, a nok robogoval nyomulnak vagy eppen banant visznek a fejukon, es mosolyognak ha lefotozod oket.
Nyugat-Szaharaban atmentunk a rakterito vonalan, amire mar jo elore fentem a fogamat. Ehhez kepest elsuhantam a tabla mellett, es kb egy km-be tellett mire megfogant bennem a gondolat, hogy meg kene allni egy fotora. Visszamentunk, es meglepodve tapasztaltuk, hogy a tabla ketnyelvu francia es magyar nyelven jelzi a nevezetes szelessegi fokot. Ez nyilvan a korabbi bamakosok erdeme.
A repteren hazafele meg egyszer osszefutottam Villamgeza Andrassal, akinek az idei futam leginkabb az elso Budapest Bamakot jutatta eszebe, ami ertheto is, hiszen kevesen maradtunk a futam vegere, es a hivatalos szervezes Marokkoban maradt… (az ejjellato tavcsovel egyutt, amit a mauritan katonaknak kellett volna elvinnunk, hogy ejszaka is lassak merre vannak a veszelyes rozsomakok. Szerencsere a telehold a mi oldalunkon allt, es kozvilagitas hijan bevilagitotta az egyebkent 3 fo/km2 nepsurusegu Mauritaniat.)
…Egyszoval csak kb 40 auto jutott el a vegcelig, es mi koztuk voltunk. ennyi.
Sok idobe, szervezesbe, aggodasba és egy rakas penzbe kerult, de az elmeny megerte.
Nehany tanulsag a leendo utazoknak: vigyel tobb sort, kevesebb felsoruhat de sok ajandekpolot, es a szamunkra mar ertektelen - fiok aljan hevero - regi mobiltelefonok is aranyat ernek a vilag egyik legszegenyebb orszagaban, Maliban.
Kiderult, hogy az Oliver fele supertape ragaszto es a gyorskotozo (zold, feher vagy eppen sarga ;) is elengedhetetlen felszerelesek.
ja es irj blogot mert egy csomo mindent elfelejtesz.
Egyelore ennyi. Tegnap vittem el az uton keszult het tekercs filmet elohivatni, ha elkeszul biztos eszembe jut roluk még az a csomo dolog amit erdemes lesz leirni
V
2010. február 4., csütörtök
Mauritania last days, Mali, BAMAKO - BUDAPEST
A reggeli indulas igen lassura sikeredett, mivel a mar osszeforrt harmasbol Pampaliniék autojat szerelni kellett. Mivel az IFA-nak is szuksege volt a hidraulikahoz egy flexi csore, ezért a csapat kettévallt, az egyik fele elindult alkatrészt keresni, mig a masik fele elokészitette a 20 tojason alapulo rantottat. Az alkatrész beszerzése kicsit elhuzodott mert “valami kis alkarészt kellett kovacsolni, amitol az olaj bennmarad az autoban”, igy lehetoség nyilt némi napozasra és furdésre is. Végul 5 oraval a “hivatalos” indulast kovetoen az IFAval és a medical teammel (a fiuk allitolag elvégeztek egy gyorstalpalo elsosegély tanfolyamot) kiegészulve nekivagtunk a napi etape-nak. A szakasz Mauritania egy, a korabbi hiradasok es a szervezok tobbszori hivatalos allasfoglalasa alapjan RENDKIVUL veszélyes részén haladt at! 
Mint utobb kiderult, ebben teljes mértékben igazuk volt; elso sorban a szurke aszfalton acsorgo szurke szamarak miatt, akik kecskékkel, tevékkel és tehenekkel kiegészulve probaltak lépten nyomon elbarikadozni az utat. A kulonbozo akadaly-allatokat veszélyességuk alapjan kategorizaltuk. Legveszélyesebb az élélvel az uton allo szamar, mivel ot egyaltalan nem lehet latni; nala egyel jobb az uton lapjaval allo szamar, mert noha szurke, nagyobb felulete miatt, van esély, hogy az ember észreveszi. Rendkivul veszélyes akadaly a kecske, mivel, ahogy észleli, hogy valaki kozeledik, villog vagy dudal kiszamithatatlan palyan kezd el rendkivul gyorsan mozogni, rendszerint egyarant érintve az ut jobb és bal oldalat is. A tehenek viszonylag elorelathatoan, lassan és egy iranyba mozognak, viszont szamossaguk miatt nem elhanyagolhato tenyezoi az orszaguti szlalom-palyanak. Legokosabbnak, azaz a legkevésbé veszélyesnek az ut szélén falatozo tevéket itéltuk – veluk az uton talalkozni nagyon ritkan lehet; azonban jelentos fizikai kiterjedesuk miatt komolyan szamolni kell veluk. A telepulésekre beérve az emlitett akadalyokon felul nehezito korulmény volt a KRESZ hianya, ami egyforman nem vonatkozik autokra, biciklikre, mopedekre, szamaraglokra és szamar-riksakra, sem gyerekekre, sem felnottekre. Talan a kaosz szo, ami legjobban jellemzi a latottakat, megélteket.
A nap folyaman még egyszer kellett kényszerpihenot tartanunk, mivel Pampaliniék autojaban felfort a hutoviz, de végul egyetlen szamarnak oltozott terrorista elcsapasa nélkul sikerult beérni Mekk-Elek alias Idomu mester kiffai kempingjébe. A helyszinen hamar ismeros arcokkal talalkoztunk: a Nyugat-Szahara / Mauritan hataratkelés néhany kulcsfiguraja, jelesul a vamos és a hataror nagyban pecsételte az étkezo satorban a kilépés igazolasat. A mobil adminisztracio, szallas, katonai védelem ismét sokszor 10-15 Euroval gazdagitotta Idomu mestert.
Masnap reggel a me
zony két taborra oszlott, a csapat egyik fele Kiffabol Kayes felé indult, egy komoly terep szakaszra, mig a két kerék meghajtasuak illetve néhany faradtabb terepjaro egyenesen Mali felé vette az iranyt. Autonkra valo tekintettel mi az utobbiakhoz csatlakoztunk. Mint utolag kiderult ez nagyon jo dontésnek bizonyult, a terep egy részét “felezo egyesbe” lehetett csak lekuzdeni, ami koznapi nyelven olyan, mintha a holdon kéne egy kispolszkival furikazni. A Mauritan/Mali hataratkelés a helyi viszonyokhoz képest gyorsan zajlott (kb. 1-1,5 ora) tekintettel arra, hogy Mauritaniabol gyakorlatilag az elozo este a kempingben lévo fekete lyukon keresztul kiléptunk. A hataratkelés utan néhany kilométerel egy ujabb sorompon kellett atkuzdeni magunkat, ami nem ment elso nekifutasra, mivel a fekete lyukon valo kilépés soran a vamot nem érintettuk. Végul az autora ragasztott, rendkivul hivatalos “Mali rally engedély” és hatarozott fellépésnek koszonhetoen atjutottunk az akadalyon. A csapat egy része megunta a vitatkozast és néhany kilométerrel arrébb terepen megkerulte az egész uttorlaszt.
A délutan fontos része volt, hogy a Diema-i cél elott megalltunk egy nagyon kicsi falu mellett, ahol a gyerekek kulonbozo korcsoportokban focibajnoksagot jatszottak a szomszéd falu ellen. Ugy lattuk, hogy az adomanyok egy részének megtalaltuk a rendeltetési helyét, igy a gyerekek nagy oromére néhany csomagot atadtunk az igazgatonak és kissebb ajandékot a gyerekeknek, akik gyakorlatilag lerohantak az autot és nem is nagyon akartak elengedni minket. Meghato volt.
Az esti szallas az angol Pam (ismertebb neven az “angol no”) altal vezetett karitativ szervezet fohadiszallasa volt Diemaban. A varos/falu alkalmas lenne barmilyen komolyabb horror-film forgatasara. Az emberek hordokban rakott tuzeken sutik a kecskéket az utcan, por, kaosz, elhagyott autok, utott-kopott fal nélkuli viskok szegélyeztek a telepulés mindkét utcajat. Az arak meglepoen dragak voltak, 6 palack viz kb. 3000 Forintba kerult, amit a helyiek természetesen nem engedhetnek meg maguknak.
Pam kb. 20 éve dolgozik Afrikaban és jo par éve végez karitativ tevékenységet Maliban. Az év felét tolti itt, mig az esos évszak 4-5 honapja alatt Angliabol probal adomanyt és segélyt gyujteni. Az adomanyok egy részét, iskolai felszereléseket, papirt, fuzeteket, tollakat késobb Neki adtuk; azt gondolom nagyon jo helyre kerultek. Este a kornyekbeli gyerekek adtak dobszora tancmusort, beszélgettunk Andrew-val aki néhay hetet tolt Diemaban, amugy motoron jarja be Afrikat.
Masnap délelott Pam-el, egy helyi kiséroével és Villam G-val elmentunk egy kis torzshoz, akik Diematol néhany kilométerre a szavannan lakanak és évrol évre vandorolnak. Egy kis kunyhoban, amibol 4-5 volt egymashoz kozel, 8-10-en laknak, tejet, kopult jogurtot és az allataik husat eszik, illetve cserélik zoldségre, gyumolcsre a piacon. Vizért szamaron 2 kilométert mennek naponta. Nagyon kedvesek voltak, megmutattak a kunyhot, megkinaltak friss tejjel. Itt foleg ruhat, némi gyogyszert hagytunk, Villam G pedig forgatottt egy kicsit és atadta a gyerekei alltal kuldott pluss allatokat, mely azt gondolom nem a leghasznosabb ajandék (az itiner szerint sem) de kedves gesztus.
Délutan indultunk a végcél felé, Bamakoba. Ut kozben osszfutottunk Gyozovel, Atival és Imivel (Pampalini team) illetve Zolival és Mogyival, igy hamarosan egyutt fényképezkedtunk a Bamako tablanal, valamint az azt elorejelzo tablanal, valamint a bamakoi utiranyt jelzo tablanal.
A délutan szallas kereséssel telt, mivel a “hivatalos” szallast a Lybia hotelt borsosnak ereztuk. Végul talaltunk egy elfogadhato aru szallodat, ahol jo par masik csapat is megszallt. Az elso bamakoi nap gyakorlatilag regeneralodassal, pihenéssel, beszélgetéssel és manikurozéssel telt a szalloda medencéje mellett, illetve probaltuk felmérni az érdeklodést az autok irant, mivel ezeket szerettuk volna eladni az ut végén. Szerencsére a medence kozvetlen a parkolo mellett volt, igy a két program kivitelezheto volt parhuzamosan is. Nap kozben szamtalan arus “tamadta meg a csapatot” és nehéz volt vasarlas vagy csere nélkul meguszni a latogatasukat.
Este volt a nem hivatalos Budapest-Bamako nem hivatalos zaro bulija. A hotelben kértunk 2 taxit, akik meg is érkeztek de inkabb a portas haverjainak tuntek (meglepo modon a portas szerint a hivatalos sarga szinu taxi az veszlyesebb, mint a matrica nelkuli maganauto), minden esetre az uriemberek elvittek az Ibiza clubba; ut kozben elfogyott ugyan a benzin, de mivel csak par métert kellett tolni az autot, igy végul megérkeztunk. Az utcaban egy libanoni vendégloben ettunk helyi finomsagokat, majd rovid pofavizit utan az Ibiza clubbol, atmentunk egy kozeli, Terasz nevu helyre, ami korantsem meglepo modon egy félig nyitott teraszu sorozo, elfogadhato zenével. A Bamakos csapat nagy része itt kotott ki az esete folyaman, igy volt lehetoség osszefutni majd mindenkivel. Visszafelére fogtunk egy taxit (szintén nem a hivatalos sarga auto, taxi felirattal fajtabol) amivel elso korben egy rendori ellenorzésig jutottunk. A rendor “kedvesen” bekiabalt az autoba, hogy adjuk oda az utlevelunket amibol nem sok volt nalunk. Jobb hijan kiadtuk a nyakunkban logo Budapest Bamakos kartyat, aminek egyik oldalan a nevunk, csapatunk neve és egy Emergency telefonszam (magyar vonalas szam, aminek biztos nagy hasznat vettuk volna a sivatagban éjszaka ha vesztesen kerulunk ki egy berberekkel vivott harcbol), mig a masik oldalan az utvonalterv szerepelt. Olcsi nagyon hatarozottan kozolte, hogy a Rally résztvevoi vagyunk és ez a rally hivatalos igazolo okmanya, az utlevelunket pedig biztonsagi okbol a hotelben tartjuk. Tisztelgés, koszonés, rendben. A taxisofor nem uszta meg ennyivel, mert mivel valami adot elfelejtett befizetni, a rendor csak a fuvardij egy részének odaadomanyozasa utan volt hajlando tovabbengedni Ot.
Mivel az elso napon csak henyéltunk, igy masnapra sok dolgunk akadt. Elso volt a maradék adomany célba juttatasa. Mar ut kozben ugy dontottunk, hogy egy arvahazba visszuk a jatékokat, ruhakat és a gyogyszereket, kiegészitve a sajat orvosi felszerelésunkkel, amire ugy itéltuk mar nem lesz szukség. Elozo nap ismerkedtunk meg Moudiboval, aki félig vagy teljesen Szenegali de jol ismeri Bamakot, igy O kisért el minket – megertesunk szerint Bamakoban 5 arvahaz talalhato, de ezek kozul csak ez az egy van allami uzemeltetesben. Az igazgato asszony nagyon orult a csomagoknak, részletesen elmondtuk, hogy melyik gyogyszert mire és hogyan kell hasznalni és korbenéztunk a hazban, ahol ujszulott kortol 4-5 éves koru gyerekek, kicsit idosebb szellemi fogyatékosok laktak. A malii viszonyokhoz és ahhoz képest, hogy allami intézményben jartunk elfogadhato korulményeket talaltunk, nagyon helyes csoppségekkel, ahonnan nehezen, de orommel jottunk el, mert biztosan hasznat veszik az adomanyoknak. Még egyszer koszonjuk mindenkinek, aki adomanyaval hozzajarult ehhez a csodahoz!!!
Délutan elmentunk a hotel Libiaba az auto eladasa végett. Nem volt nagy a tolongas, néhany érdeklodo, sok nepperrel és csecse-becse arussal kiegészitve. Este én mas csapatoknak segitettem az autoeladas lebonyolitasaban (mindent franciaul kell kitolteni); Olcsi ujonnan szerzett helyi baratunkkal elment nehanyszaz helyre hatha valaki megveszi az autot. Mivel fogytan voltunk az idovel és az arvahaz igazgatonoje is érdeklodott, ugy dontottunk, hogy utolso reggel hozza visszuk el az auto és megegyezunk vele. Végul késo este Pampalinis barataink eladtak a sokat latott Pajerojukat és mivel Ati baratnoje érkezett a charterrel, ugy dontottek, hogy hazajonnek az autonkkal. Jo utat Nekik, reméljuk minden gond nélkul hazaérnek és az eddig remekul teljesito AUTO Oket is sok szép helyre repiti.
Sajnos kellemetlen élmény is tortént indulas elotti nap, Ati, Imi és Gyozo szobajabol valaki meglovasitott viszonylag sok készpénzt és egy telefont igy a hangulat nem volt rozsas az indulasra.
Kedd este elbucsuztunk Viktortol, aki éjfélkor indult haza Belgiumba, érkezésérol biztosan tudosit a blogon (ha eddig nem tette meg).
Utolso nap délelott visszapakoltunk mindent az AUTOba, ami Atiéknak kelleni fog az utra és osszeraktuk a cuccokat, még egyszer kitoltottuk a lopas jegyzkonyvét amit a hotel elozo nap ota elvesztett és “efelejtett” alairni. Az AUTOt egyébként azért kell mar nagy betuvel irni, mert Apukam javaslatara a csapatunk neve “Csapat neve” allegoriajara, az autot AUTO névre kereszteltuk mikor atkeltunk Afrikaba (fél uton még csak AUto volt de mar megérdemli a 4 nagy betut).
A kozel 3 hetes kalandura utolso felvonasaként, minegy hab a tortan, kovetkezett Afrika elhagyasa, ami gyakorlatilag az ut soran foganatositott hataratkelések, rendori és csendori ellenorzopontokon valo atjutas volt nagyban. A gépnek 13.20kor kellett volna felszallnia, de mivel késve is érkezett kicsit az 1-1,5 oras varakozas még boven belefért. No meg, igaz vagytunk mar haza, még egy ora napozas, kontra -10 fok hoesés, nem arthatott. Ahogy telt az ido egyre inkabb érdekelt, hogy miért is nem indulunk, amikor is a varotol 100 méterre maganyosan allt a Malév Charter jarata. Szépesen lassan egyre kijjebb helyezkedtunk a varo elé a betonra és meglepve tapasztaltuk, hogy a pilota mindenféle papirokkal szaladgal a gép és az épulet kozott. Némi “ca-va? ca-va. Csevely, honnan tudok franciaul, amikor magyar vagyok?” haverkodas a biztonsagi orrel eredményeképp csak elértem, hogy elsétalhassak megnézni, hogy vajon a pilotank, miért nem az indulas elotti teendoket végzi. Hamarosan kiderult, hogy némi elszamolasi vita alakult ki a Bamakoi nemzetkozi reptér és a Malév kozott. A kulonbozo landolasi, tankolasi, radiozasi, felszallasi stb.. dijak hogyhogy nem jocskan megemelkedtek, ahogyan a kerozin ara is. A pilotanal lévo kulonbozo bankkartyak egyikével sem lehetett fizetni. Ajanlottak ugyan, hogy ugorjon be a varosba és vegyen fel pénzt a kulonbozet kiegyenlitésére, de mivel repulovel nem mehetett, igy ez a megoldas nem volt életképes. Ahogy telt az ido, egyre tobben kezdtek a varo elott a betonon acsorogni kozulunk, dohanyozni, stb.. megzavarva ezzel az amugy tok ures repulotér szokasos mukodési rendjét. Mindekozben a Budartours képviseloje – akitol a jegyeket vasaroltuk – visszaminositette magat szimpla utasnak, mondvan, hogy ez a Malév és a reptér ugye (elfeledve, hogy Neki kb. 80 ugyfele varakozik éppen). Kérdésemre, hogy mi torténik tobb oras késés esetén; nemzetkozi eloirasok, légugyi egyezmény, stb.. kozolte, hogy nem igazan ismeri ezt és beszéljuk ezt meg majd maskor, amikor nem ilyen faradt.
A tobb oras huzavonat végul ugy sikerult megoldani, hogy a pilota és az utasok osszedobtak a hianyzo kb. 20 000 Euro-t, hogy verge el tudjunk indulni. Az osszeget pilotank fényképezogépek és kamerak kereszttuzében le is perkalta az illetékesnek, Olcsi elszivott még egy “most fizettunk 20 000 Euro-t, ott dohanyzok ahol akarok” cigit, ezzel végleg elrugva a pottyost a biztonsagiaknal de végul heyi ido szerint este 6 orakkor, tobb mint 5 oras késéssel elindulunk haza.
Azt gondoltam, hogy az utazas leirasa az elozo bekezdéssel véget ér, de a “hab a tortanra” koktélcseresznyeként még azért volt egy kis kalamajka az érkezéskor. Fél 1kor landoltunk Ferihegyen, ahol mar nem igen volt senki a kései idopnt miatt. A csomagok is szépen elkezdtek megérkezni, azonban 10-15 taska utan a szallag megallt. Turelmesen vartunk, beszélgettunk, elkészultek az utolso bucsu fotok is. Kb. 15 perc utan elkezdunk nézelodni, hatha torténik valami de semmi, ember nem volt a kornyéken, minden kihalt volt. Kénytelen-kelletlen a csapatbol paran szépen felmasztak a szallagon és bebujtak a lyukon ahonnan a borondoknek kellene kijonniuk és csatarlancba kiadogadtuk az elérheto taskakat. Az akcionkra elokerult egy rendor jaror, aki latva a tulerot, egy kor ellenkezo iranyba valo nézelodést kovetoen elsétalt. Olcsi végul elokeritett egy vamost, aki megmutatta a karbantartot, aki éppen alcazni probalta magat, hatha megussza az egészet és sikerul kivarnia amig mi kiramoljuk az egész repulot. Végul beindult a gépezet és hajnal 2re az osszes csomag megkerult, s igy lezarult a kozel 3 hetes kaland Budapestrol Bamakoba.
Utoérzések, fényképek, egyebek folyt. kov.
B (revised by O aki szintén részt vett a blog irasban)
Mint utobb kiderult, ebben teljes mértékben igazuk volt; elso sorban a szurke aszfalton acsorgo szurke szamarak miatt, akik kecskékkel, tevékkel és tehenekkel kiegészulve probaltak lépten nyomon elbarikadozni az utat. A kulonbozo akadaly-allatokat veszélyességuk alapjan kategorizaltuk. Legveszélyesebb az élélvel az uton allo szamar, mivel ot egyaltalan nem lehet latni; nala egyel jobb az uton lapjaval allo szamar, mert noha szurke, nagyobb felulete miatt, van esély, hogy az ember észreveszi. Rendkivul veszélyes akadaly a kecske, mivel, ahogy észleli, hogy valaki kozeledik, villog vagy dudal kiszamithatatlan palyan kezd el rendkivul gyorsan mozogni, rendszerint egyarant érintve az ut jobb és bal oldalat is. A tehenek viszonylag elorelathatoan, lassan és egy iranyba mozognak, viszont szamossaguk miatt nem elhanyagolhato tenyezoi az orszaguti szlalom-palyanak. Legokosabbnak, azaz a legkevésbé veszélyesnek az ut szélén falatozo tevéket itéltuk – veluk az uton talalkozni nagyon ritkan lehet; azonban jelentos fizikai kiterjedesuk miatt komolyan szamolni kell veluk. A telepulésekre beérve az emlitett akadalyokon felul nehezito korulmény volt a KRESZ hianya, ami egyforman nem vonatkozik autokra, biciklikre, mopedekre, szamaraglokra és szamar-riksakra, sem gyerekekre, sem felnottekre. Talan a kaosz szo, ami legjobban jellemzi a latottakat, megélteket.
A nap folyaman még egyszer kellett kényszerpihenot tartanunk, mivel Pampaliniék autojaban felfort a hutoviz, de végul egyetlen szamarnak oltozott terrorista elcsapasa nélkul sikerult beérni Mekk-Elek alias Idomu mester kiffai kempingjébe. A helyszinen hamar ismeros arcokkal talalkoztunk: a Nyugat-Szahara / Mauritan hataratkelés néhany kulcsfiguraja, jelesul a vamos és a hataror nagyban pecsételte az étkezo satorban a kilépés igazolasat. A mobil adminisztracio, szallas, katonai védelem ismét sokszor 10-15 Euroval gazdagitotta Idomu mestert.
Masnap reggel a me
zony két taborra oszlott, a csapat egyik fele Kiffabol Kayes felé indult, egy komoly terep szakaszra, mig a két kerék meghajtasuak illetve néhany faradtabb terepjaro egyenesen Mali felé vette az iranyt. Autonkra valo tekintettel mi az utobbiakhoz csatlakoztunk. Mint utolag kiderult ez nagyon jo dontésnek bizonyult, a terep egy részét “felezo egyesbe” lehetett csak lekuzdeni, ami koznapi nyelven olyan, mintha a holdon kéne egy kispolszkival furikazni. A Mauritan/Mali hataratkelés a helyi viszonyokhoz képest gyorsan zajlott (kb. 1-1,5 ora) tekintettel arra, hogy Mauritaniabol gyakorlatilag az elozo este a kempingben lévo fekete lyukon keresztul kiléptunk. A hataratkelés utan néhany kilométerel egy ujabb sorompon kellett atkuzdeni magunkat, ami nem ment elso nekifutasra, mivel a fekete lyukon valo kilépés soran a vamot nem érintettuk. Végul az autora ragasztott, rendkivul hivatalos “Mali rally engedély” és hatarozott fellépésnek koszonhetoen atjutottunk az akadalyon. A csapat egy része megunta a vitatkozast és néhany kilométerrel arrébb terepen megkerulte az egész uttorlaszt.
A délutan fontos része volt, hogy a Diema-i cél elott megalltunk egy nagyon kicsi falu mellett, ahol a gyerekek kulonbozo korcsoportokban focibajnoksagot jatszottak a szomszéd falu ellen. Ugy lattuk, hogy az adomanyok egy részének megtalaltuk a rendeltetési helyét, igy a gyerekek nagy oromére néhany csomagot atadtunk az igazgatonak és kissebb ajandékot a gyerekeknek, akik gyakorlatilag lerohantak az autot és nem is nagyon akartak elengedni minket. Meghato volt.
Az esti szallas az angol Pam (ismertebb neven az “angol no”) altal vezetett karitativ szervezet fohadiszallasa volt Diemaban. A varos/falu alkalmas lenne barmilyen komolyabb horror-film forgatasara. Az emberek hordokban rakott tuzeken sutik a kecskéket az utcan, por, kaosz, elhagyott autok, utott-kopott fal nélkuli viskok szegélyeztek a telepulés mindkét utcajat. Az arak meglepoen dragak voltak, 6 palack viz kb. 3000 Forintba kerult, amit a helyiek természetesen nem engedhetnek meg maguknak.
Pam kb. 20 éve dolgozik Afrikaban és jo par éve végez karitativ tevékenységet Maliban. Az év felét tolti itt, mig az esos évszak 4-5 honapja alatt Angliabol probal adomanyt és segélyt gyujteni. Az adomanyok egy részét, iskolai felszereléseket, papirt, fuzeteket, tollakat késobb Neki adtuk; azt gondolom nagyon jo helyre kerultek. Este a kornyekbeli gyerekek adtak dobszora tancmusort, beszélgettunk Andrew-val aki néhay hetet tolt Diemaban, amugy motoron jarja be Afrikat.
Masnap délelott Pam-el, egy helyi kiséroével és Villam G-val elmentunk egy kis torzshoz, akik Diematol néhany kilométerre a szavannan lakanak és évrol évre vandorolnak. Egy kis kunyhoban, amibol 4-5 volt egymashoz kozel, 8-10-en laknak, tejet, kopult jogurtot és az allataik husat eszik, illetve cserélik zoldségre, gyumolcsre a piacon. Vizért szamaron 2 kilométert mennek naponta. Nagyon kedvesek voltak, megmutattak a kunyhot, megkinaltak friss tejjel. Itt foleg ruhat, némi gyogyszert hagytunk, Villam G pedig forgatottt egy kicsit és atadta a gyerekei alltal kuldott pluss allatokat, mely azt gondolom nem a leghasznosabb ajandék (az itiner szerint sem) de kedves gesztus.
Délutan indultunk a végcél felé, Bamakoba. Ut kozben osszfutottunk Gyozovel, Atival és Imivel (Pampalini team) illetve Zolival és Mogyival, igy hamarosan egyutt fényképezkedtunk a Bamako tablanal, valamint az azt elorejelzo tablanal, valamint a bamakoi utiranyt jelzo tablanal.
A délutan szallas kereséssel telt, mivel a “hivatalos” szallast a Lybia hotelt borsosnak ereztuk. Végul talaltunk egy elfogadhato aru szallodat, ahol jo par masik csapat is megszallt. Az elso bamakoi nap gyakorlatilag regeneralodassal, pihenéssel, beszélgetéssel és manikurozéssel telt a szalloda medencéje mellett, illetve probaltuk felmérni az érdeklodést az autok irant, mivel ezeket szerettuk volna eladni az ut végén. Szerencsére a medence kozvetlen a parkolo mellett volt, igy a két program kivitelezheto volt parhuzamosan is. Nap kozben szamtalan arus “tamadta meg a csapatot” és nehéz volt vasarlas vagy csere nélkul meguszni a latogatasukat.
Este volt a nem hivatalos Budapest-Bamako nem hivatalos zaro bulija. A hotelben kértunk 2 taxit, akik meg is érkeztek de inkabb a portas haverjainak tuntek (meglepo modon a portas szerint a hivatalos sarga szinu taxi az veszlyesebb, mint a matrica nelkuli maganauto), minden esetre az uriemberek elvittek az Ibiza clubba; ut kozben elfogyott ugyan a benzin, de mivel csak par métert kellett tolni az autot, igy végul megérkeztunk. Az utcaban egy libanoni vendégloben ettunk helyi finomsagokat, majd rovid pofavizit utan az Ibiza clubbol, atmentunk egy kozeli, Terasz nevu helyre, ami korantsem meglepo modon egy félig nyitott teraszu sorozo, elfogadhato zenével. A Bamakos csapat nagy része itt kotott ki az esete folyaman, igy volt lehetoség osszefutni majd mindenkivel. Visszafelére fogtunk egy taxit (szintén nem a hivatalos sarga auto, taxi felirattal fajtabol) amivel elso korben egy rendori ellenorzésig jutottunk. A rendor “kedvesen” bekiabalt az autoba, hogy adjuk oda az utlevelunket amibol nem sok volt nalunk. Jobb hijan kiadtuk a nyakunkban logo Budapest Bamakos kartyat, aminek egyik oldalan a nevunk, csapatunk neve és egy Emergency telefonszam (magyar vonalas szam, aminek biztos nagy hasznat vettuk volna a sivatagban éjszaka ha vesztesen kerulunk ki egy berberekkel vivott harcbol), mig a masik oldalan az utvonalterv szerepelt. Olcsi nagyon hatarozottan kozolte, hogy a Rally résztvevoi vagyunk és ez a rally hivatalos igazolo okmanya, az utlevelunket pedig biztonsagi okbol a hotelben tartjuk. Tisztelgés, koszonés, rendben. A taxisofor nem uszta meg ennyivel, mert mivel valami adot elfelejtett befizetni, a rendor csak a fuvardij egy részének odaadomanyozasa utan volt hajlando tovabbengedni Ot.
Mivel az elso napon csak henyéltunk, igy masnapra sok dolgunk akadt. Elso volt a maradék adomany célba juttatasa. Mar ut kozben ugy dontottunk, hogy egy arvahazba visszuk a jatékokat, ruhakat és a gyogyszereket, kiegészitve a sajat orvosi felszerelésunkkel, amire ugy itéltuk mar nem lesz szukség. Elozo nap ismerkedtunk meg Moudiboval, aki félig vagy teljesen Szenegali de jol ismeri Bamakot, igy O kisért el minket – megertesunk szerint Bamakoban 5 arvahaz talalhato, de ezek kozul csak ez az egy van allami uzemeltetesben. Az igazgato asszony nagyon orult a csomagoknak, részletesen elmondtuk, hogy melyik gyogyszert mire és hogyan kell hasznalni és korbenéztunk a hazban, ahol ujszulott kortol 4-5 éves koru gyerekek, kicsit idosebb szellemi fogyatékosok laktak. A malii viszonyokhoz és ahhoz képest, hogy allami intézményben jartunk elfogadhato korulményeket talaltunk, nagyon helyes csoppségekkel, ahonnan nehezen, de orommel jottunk el, mert biztosan hasznat veszik az adomanyoknak. Még egyszer koszonjuk mindenkinek, aki adomanyaval hozzajarult ehhez a csodahoz!!!
Délutan elmentunk a hotel Libiaba az auto eladasa végett. Nem volt nagy a tolongas, néhany érdeklodo, sok nepperrel és csecse-becse arussal kiegészitve. Este én mas csapatoknak segitettem az autoeladas lebonyolitasaban (mindent franciaul kell kitolteni); Olcsi ujonnan szerzett helyi baratunkkal elment nehanyszaz helyre hatha valaki megveszi az autot. Mivel fogytan voltunk az idovel és az arvahaz igazgatonoje is érdeklodott, ugy dontottunk, hogy utolso reggel hozza visszuk el az auto és megegyezunk vele. Végul késo este Pampalinis barataink eladtak a sokat latott Pajerojukat és mivel Ati baratnoje érkezett a charterrel, ugy dontottek, hogy hazajonnek az autonkkal. Jo utat Nekik, reméljuk minden gond nélkul hazaérnek és az eddig remekul teljesito AUTO Oket is sok szép helyre repiti.
Sajnos kellemetlen élmény is tortént indulas elotti nap, Ati, Imi és Gyozo szobajabol valaki meglovasitott viszonylag sok készpénzt és egy telefont igy a hangulat nem volt rozsas az indulasra.
Kedd este elbucsuztunk Viktortol, aki éjfélkor indult haza Belgiumba, érkezésérol biztosan tudosit a blogon (ha eddig nem tette meg).
Utolso nap délelott visszapakoltunk mindent az AUTOba, ami Atiéknak kelleni fog az utra és osszeraktuk a cuccokat, még egyszer kitoltottuk a lopas jegyzkonyvét amit a hotel elozo nap ota elvesztett és “efelejtett” alairni. Az AUTOt egyébként azért kell mar nagy betuvel irni, mert Apukam javaslatara a csapatunk neve “Csapat neve” allegoriajara, az autot AUTO névre kereszteltuk mikor atkeltunk Afrikaba (fél uton még csak AUto volt de mar megérdemli a 4 nagy betut).
A kozel 3 hetes kalandura utolso felvonasaként, minegy hab a tortan, kovetkezett Afrika elhagyasa, ami gyakorlatilag az ut soran foganatositott hataratkelések, rendori és csendori ellenorzopontokon valo atjutas volt nagyban. A gépnek 13.20kor kellett volna felszallnia, de mivel késve is érkezett kicsit az 1-1,5 oras varakozas még boven belefért. No meg, igaz vagytunk mar haza, még egy ora napozas, kontra -10 fok hoesés, nem arthatott. Ahogy telt az ido egyre inkabb érdekelt, hogy miért is nem indulunk, amikor is a varotol 100 méterre maganyosan allt a Malév Charter jarata. Szépesen lassan egyre kijjebb helyezkedtunk a varo elé a betonra és meglepve tapasztaltuk, hogy a pilota mindenféle papirokkal szaladgal a gép és az épulet kozott. Némi “ca-va? ca-va. Csevely, honnan tudok franciaul, amikor magyar vagyok?” haverkodas a biztonsagi orrel eredményeképp csak elértem, hogy elsétalhassak megnézni, hogy vajon a pilotank, miért nem az indulas elotti teendoket végzi. Hamarosan kiderult, hogy némi elszamolasi vita alakult ki a Bamakoi nemzetkozi reptér és a Malév kozott. A kulonbozo landolasi, tankolasi, radiozasi, felszallasi stb.. dijak hogyhogy nem jocskan megemelkedtek, ahogyan a kerozin ara is. A pilotanal lévo kulonbozo bankkartyak egyikével sem lehetett fizetni. Ajanlottak ugyan, hogy ugorjon be a varosba és vegyen fel pénzt a kulonbozet kiegyenlitésére, de mivel repulovel nem mehetett, igy ez a megoldas nem volt életképes. Ahogy telt az ido, egyre tobben kezdtek a varo elott a betonon acsorogni kozulunk, dohanyozni, stb.. megzavarva ezzel az amugy tok ures repulotér szokasos mukodési rendjét. Mindekozben a Budartours képviseloje – akitol a jegyeket vasaroltuk – visszaminositette magat szimpla utasnak, mondvan, hogy ez a Malév és a reptér ugye (elfeledve, hogy Neki kb. 80 ugyfele varakozik éppen). Kérdésemre, hogy mi torténik tobb oras késés esetén; nemzetkozi eloirasok, légugyi egyezmény, stb.. kozolte, hogy nem igazan ismeri ezt és beszéljuk ezt meg majd maskor, amikor nem ilyen faradt.
A tobb oras huzavonat végul ugy sikerult megoldani, hogy a pilota és az utasok osszedobtak a hianyzo kb. 20 000 Euro-t, hogy verge el tudjunk indulni. Az osszeget pilotank fényképezogépek és kamerak kereszttuzében le is perkalta az illetékesnek, Olcsi elszivott még egy “most fizettunk 20 000 Euro-t, ott dohanyzok ahol akarok” cigit, ezzel végleg elrugva a pottyost a biztonsagiaknal de végul heyi ido szerint este 6 orakkor, tobb mint 5 oras késéssel elindulunk haza.
Azt gondoltam, hogy az utazas leirasa az elozo bekezdéssel véget ér, de a “hab a tortanra” koktélcseresznyeként még azért volt egy kis kalamajka az érkezéskor. Fél 1kor landoltunk Ferihegyen, ahol mar nem igen volt senki a kései idopnt miatt. A csomagok is szépen elkezdtek megérkezni, azonban 10-15 taska utan a szallag megallt. Turelmesen vartunk, beszélgettunk, elkészultek az utolso bucsu fotok is. Kb. 15 perc utan elkezdunk nézelodni, hatha torténik valami de semmi, ember nem volt a kornyéken, minden kihalt volt. Kénytelen-kelletlen a csapatbol paran szépen felmasztak a szallagon és bebujtak a lyukon ahonnan a borondoknek kellene kijonniuk és csatarlancba kiadogadtuk az elérheto taskakat. Az akcionkra elokerult egy rendor jaror, aki latva a tulerot, egy kor ellenkezo iranyba valo nézelodést kovetoen elsétalt. Olcsi végul elokeritett egy vamost, aki megmutatta a karbantartot, aki éppen alcazni probalta magat, hatha megussza az egészet és sikerul kivarnia amig mi kiramoljuk az egész repulot. Végul beindult a gépezet és hajnal 2re az osszes csomag megkerult, s igy lezarult a kozel 3 hetes kaland Budapestrol Bamakoba.
Utoérzések, fényképek, egyebek folyt. kov.
B (revised by O aki szintén részt vett a blog irasban)
2010. február 1., hétfő
Mauritánia
MEGÉRKEZTÜNK BAMAKOBA!!!
Alabbiakban a Mauritan szakaszon eddig megirt blog.
Reggel olyannyira koran keltunk, hogy a hotelben még reggelizni sem lehetett. A hajnali orat kihasznaltuk arra, hogy szinek szerint csoporositsuk a palinkakat a hataratlépés megkonnyitése érdekében. Igy kerult tehat a diopalinka a colas uvegbe, mig a tobbi, alma, szilva, stb..
asvanyvizes palackokba, aminek az aljat supertape-pel jeloltuk. Hanyagul szét is szortuk az uvegeket az ulés ala a narancslevek és hagyomanyos vizek kozé. Kb 2 talca sört sikerult elfogyasztani a Marokko - Nyugat Szaharai szakaszon, a masik 2 talca biztos helyen, a teton lévo zoldségesladak mélyén, kozvetlen az adomanyok alatt lapult.
A hataratkelésrol nehéz roviden irni, mivel a kb 10 algoritmusos "talald ki hogy mi a kovetkezo lépés; melyik turbanos rendor, csendor, hataror, vamos és katona kovetkezik és milyen papirt és ajandékot szeretne" marokkoi kilépés kicsit kaoszos volt. Ennek ellenére, koszonhetoen a francia adminisztracion edzodott csapattagokak, némi tollnak, ongyujtonak és csapatpolonak koszonhetoen 1 ora alatt sikerult abszolvalni az atkelés elso fordulojat. A csapatpolo kis magyarazatra szorul, mivel ilyet ugye nem hoztunk magunkkal, ezért az éppen aktualis reklampolot neveztuk ki csapatpolonak. A hataratkelést kelloképpen elo is készitettuk és mindannyian felhuztunk 1-1, Viq altal hozott Hoegaarden-es polot, mutatvan az osszes szervnek, hogy az ajandék polo a csapatunk nevét viseli. Arra persze nem gondoltunk, hogy hiaba rejtettuk el gondosan a sorkészletunket, ha a csapat poloja egy sor nevét viseli. A 3. vamos ra is kérdezett, hogy mi is az a Hoegaarden.. Némi bizonytalansag utan megegyeztunk, hogy egy belga régio neve. A story, hogy miért is szponzoral minket a hires Hoegaarden régio nem volt ugyan teljesen kerek, de végul atjutottunk ezen a poszton is. Ez utan kovetkezett a senki foldje, ami a megszokott EU standardtol hangyanyit eltért és a veszprémi tuzoltok segitsége kellett az elhagyott, kiégett autok altal szegélyezett homokos, koves teruleten valo atkeléshez. Ezt kovette a Mauritan belépés, ami gyakorlatilag az imént emlitett 10 algoritmus megismétlélsét jelentette, csak mas sorrendben.
A legkomolyabb belépési dijat egy vamosnak kellett adni, ami 5 polot és egy elem nélkuli zseblampat jelentett. A hataratkelés soran talalkoztunk eloszor a hires Idomu nagymesterrel, aki tengerkék lepedobe és turbanba csavarva, mosolyogva koszontott mindenkit és jelentette, hogy ne izguljunk, O mindent elintézett. Kb. 5 ora mulva lattuk viszont, mire az utolso hataroron is atverekedtuk magunat, kozvetlen a 10 perces ima-szunetet kovetoen. Idomu, névjegye szerint a Turisztikai hivatal elnoke, képviseloje fél Afrikaban, valojaban egy "uzletember" akinek van néhany kempingje és elintéz mindent némi konvertibilis Euroért. Nyomaban a benzinkutak, kempingenk, kavézok tarifai a BUD-Bamako utjaban ideiglenesen nagyjabol a duplajara nonek (a Dakar ideje alatt az arak még magasabbak). Cserébe szivélyesen mosolyog és barmit elorant a kék lepedoje alol, amire épp szukséged (vagy szerinte szukségunk) van. Az elso Mauritan nap szallasa egy bivouac volt a sivatag kozepén, kb. 40 auto korbe allt + a kisérokamionna atalakitott 4 kerék meghajtasu IFA, kozépen nagy tuzet raktunk, korulottuk pedig egy szélesebb korben a mauritan hadsereg egységei. Védelmunk biztositott volt.
A reggeli eligazitast helyettesito IFAnal tartott megbeszélésen kivételesen részt vettunk és meghallgattuk a napi tudnivlokat: a katonaknak illedelmesen koszonjunk és ne mondjuk hogy a foglalkozasunk titkosugynok, teroristakkal ne alljunk szoba, az autoval ne hatsunk be az oceanba, stb..A napi cél a B2B (Budapest to Bamako) beach, ami egyes forrasok szerint az ujabb gyartasu térképeken mar szerepel, amugy a sivatag és az Atlanti ocean talalkozasanl talalhato, a legkozelebbi halaszfalu egészen pontosan 40 kilométer. Az itiner és az eligazitas szerint a terep 2 kerekueknek korlatozottan ajanlott: van egy 2 kilométeres nehéz szakasz a partig, aztan 40 km autozas a parton, aminek az a trukkje, hogy csak akkor lehet végigmenni ha apaly van. Gondolom mondanom sem kell, hogy mi ugy dontottunk, hogy azért megtekintjuk ezt a beach-et ha mar eddig eljottunk. A Pampalini csapat, név szerint Gyozo, Ati és Imi felajanlottak, hogy jonnek velunk, ha esetleg elakadnank a homokban. Erre az elakadasra nem is kellett sokaig varni, 100 km autozas az aszfalton, majd letéro a part felé; a 2 km-es nehéz rész elso 1950 méterét probléma nélkul sikerult abszolvalni, azonban a parttol 50 méterre egy komolyabb homkozoval talaltuk szembe magunkat, ahol szépen be is astuk az autot. Biztosra veszuk, hogy a halaszfalu lakoi hordtak oda az extra homokot, a hozzank hasonlo turistak megakasztasara, egy kis ajandék megszerzése végett. Némi lapatolas, homokvasazas és vonszolas utan Pampalinék Mitsubishi Pajerojat is sikerult egész mélyre a beasni a homokba. Végul 1-2 csapat, elsosorban a Krausz Team, Zoli és Mogyi segitségével mintegy masfél ora kuzdelem utan az osszes autot kiastuk a homokbol és lejuttattuk a tengerpartra. Kozben azért Zoli és Mogyi autojat is sikerult elasni, igy szovodott veluk és Pampaliniékkal is baratsag az ut tovabbi részére. A Ford Transittal valo tengerparti autozas titka, hogy nem szabad belemenni a tengerbe, ami ugye evidens, de par méterre a tengertol sem
nagyon szabad eltavolodni, mert akkor kezdhetjuk ujra a lapatolast, igy tehat, a tenger visszahuzodo vonalat kell kovetni, amit egy elakadassal sikerult is megtenni; az elakadas is csak azért tortént, mert lengyel barataink pont az orrunk elott alltak meg, hogy kicsit wake-boardozzanak terepjaro vontatassal. Igy hat meg is érkeztunk a kijelolt partszakaszra, az autok szépen sorakoztak a parttol kb. 10-20 méterre. Hamar rajottunk, hogy ez nem véletlen, mivel az apalyt szabaly szerint dagaly koveti és a tobbiek ezért elovigyazatosan feljebb is alltak. A probléma csak az volt, hogy tanulva a fél orával korabbi lapatolasbol, a Transittal homokban nem igazan lehet kozlekedni. Igy hat nagy lendulettel néhany méterrel feljebb kuzdottuk magunkat, majd rogton el is akadtunk. Ez atmenetileg idealis helynek tunt a harmadik talca - ezen a szelessegi fokon mar aranyat ero - sorunk megbontasara.
Ugy tunt, hogy elég tavol kerultunk a tengertol, Vik a nap, hold és a csillagok allasabol megallapitotta, hogy pont jo helyen allunk; késobb mikor a viz mar majd az auto kerekét nyaldosta mégis ugy dontottunk, hogy kicsit feljebb huzzuk az autot, igy az éjszakat minden vizbetorés nélkul usztuk meg.
A délutan és a délelott napozassal és furdozéssel telt, mivel reggel ismételten ki kellett varni az apalyt, hogy el tudjunk indulni. A part menti autokazast kovetoen, ismét kovetkezett a kritikus 100 méter, ahol a valtozatossag kedvéért az IFA asta be magat a homokba, mikor megprobalt athuzni minket a mélyebb homokos részen. Kovetkezett tehat az IFA és a Transit egyuttes kiasasa, homokvasak, vontatokotelek, stb.. A “szokasos” 1,5 ora alatt végul atjutottunk a keményebb talajra és némi adomanyozast kovetoen kint is voltunk az aszfalton. A korabbiakhoz képest rovid autozast kovetoen értunk el Nouakchottba, ami Mali fovarosa, ahol egy oceanparti kemping bungalloiban foztuk meg Pampaliniékkal és a Krausz teamel az esti lecsot, sot Hajni az IFAs csapattal még palacsintat is sutott az esti sorozéshez.
Ennek a szakasznak egyebkent tobb ketkerek meghajtasu auto is nekivagott, am latva a Tranzitunk homokozos jelenetet mindenki rendre visszafordult, es kihagyta az B2 Beach-et. Ez akkor mar persze nekunk is atvillant az agyunkon, de igy utolag azt kell mondjam nagy kaland volt az ocean partjan tolni 40 kilometert egy tulsulyos kisbusszal, mikozben arra figyelsz, hogy megfelelo tavolsagot tarts a hullamoktol, mert sos vizzel nem jo alvazat mosni, ne menj tul gyorsan mert a homokbuckak szetverik a kocsit, de azert siess mert nyakadon a dagaly, tartsd a megfelelo fordulatot, mert elassa magat az auto, es legfokepp ne allj meg, mert a viz kimossa alolad a kocsit. Kozben azert szeretnel nezelodni is, mert a latvany sem rossz, ha eppen nem egy szetrebbeno siralykolonia takarja el az eget. (azert ok is jol neznek ki) Megismerkedtunk nehany emberrel, akik onzetlenul szamtalanszor kihuztak minket a bajbol, pedig tudtak ha segitenek akkor ok is beragadva vegezhzik. Még azon idegeskedtunk, hogy hogyan kerultunk tengelyig a homokba, mar kattant a vontatokotel es huztak kifele. A hatso vonoszemre is nagy szukseg volt, persze akkor is minket huztak, csak éppen hatrafelé.
Mauritania Mali folyt kov.
Alabbiakban a Mauritan szakaszon eddig megirt blog.
Reggel olyannyira koran keltunk, hogy a hotelben még reggelizni sem lehetett. A hajnali orat kihasznaltuk arra, hogy szinek szerint csoporositsuk a palinkakat a hataratlépés megkonnyitése érdekében. Igy kerult tehat a diopalinka a colas uvegbe, mig a tobbi, alma, szilva, stb..
asvanyvizes palackokba, aminek az aljat supertape-pel jeloltuk. Hanyagul szét is szortuk az uvegeket az ulés ala a narancslevek és hagyomanyos vizek kozé. Kb 2 talca sört sikerult elfogyasztani a Marokko - Nyugat Szaharai szakaszon, a masik 2 talca biztos helyen, a teton lévo zoldségesladak mélyén, kozvetlen az adomanyok alatt lapult.
A hataratkelésrol nehéz roviden irni, mivel a kb 10 algoritmusos "talald ki hogy mi a kovetkezo lépés; melyik turbanos rendor, csendor, hataror, vamos és katona kovetkezik és milyen papirt és ajandékot szeretne" marokkoi kilépés kicsit kaoszos volt. Ennek ellenére, koszonhetoen a francia adminisztracion edzodott csapattagokak, némi tollnak, ongyujtonak és csapatpolonak koszonhetoen 1 ora alatt sikerult abszolvalni az atkelés elso fordulojat. A csapatpolo kis magyarazatra szorul, mivel ilyet ugye nem hoztunk magunkkal, ezért az éppen aktualis reklampolot neveztuk ki csapatpolonak. A hataratkelést kelloképpen elo is készitettuk és mindannyian felhuztunk 1-1, Viq altal hozott Hoegaarden-es polot, mutatvan az osszes szervnek, hogy az ajandék polo a csapatunk nevét viseli. Arra persze nem gondoltunk, hogy hiaba rejtettuk el gondosan a sorkészletunket, ha a csapat poloja egy sor nevét viseli. A 3. vamos ra is kérdezett, hogy mi is az a Hoegaarden.. Némi bizonytalansag utan megegyeztunk, hogy egy belga régio neve. A story, hogy miért is szponzoral minket a hires Hoegaarden régio nem volt ugyan teljesen kerek, de végul atjutottunk ezen a poszton is. Ez utan kovetkezett a senki foldje, ami a megszokott EU standardtol hangyanyit eltért és a veszprémi tuzoltok segitsége kellett az elhagyott, kiégett autok altal szegélyezett homokos, koves teruleten valo atkeléshez. Ezt kovette a Mauritan belépés, ami gyakorlatilag az imént emlitett 10 algoritmus megismétlélsét jelentette, csak mas sorrendben.
A legkomolyabb belépési dijat egy vamosnak kellett adni, ami 5 polot és egy elem nélkuli zseblampat jelentett. A hataratkelés soran talalkoztunk eloszor a hires Idomu nagymesterrel, aki tengerkék lepedobe és turbanba csavarva, mosolyogva koszontott mindenkit és jelentette, hogy ne izguljunk, O mindent elintézett. Kb. 5 ora mulva lattuk viszont, mire az utolso hataroron is atverekedtuk magunat, kozvetlen a 10 perces ima-szunetet kovetoen. Idomu, névjegye szerint a Turisztikai hivatal elnoke, képviseloje fél Afrikaban, valojaban egy "uzletember" akinek van néhany kempingje és elintéz mindent némi konvertibilis Euroért. Nyomaban a benzinkutak, kempingenk, kavézok tarifai a BUD-Bamako utjaban ideiglenesen nagyjabol a duplajara nonek (a Dakar ideje alatt az arak még magasabbak). Cserébe szivélyesen mosolyog és barmit elorant a kék lepedoje alol, amire épp szukséged (vagy szerinte szukségunk) van. Az elso Mauritan nap szallasa egy bivouac volt a sivatag kozepén, kb. 40 auto korbe allt + a kisérokamionna atalakitott 4 kerék meghajtasu IFA, kozépen nagy tuzet raktunk, korulottuk pedig egy szélesebb korben a mauritan hadsereg egységei. Védelmunk biztositott volt.
A reggeli eligazitast helyettesito IFAnal tartott megbeszélésen kivételesen részt vettunk és meghallgattuk a napi tudnivlokat: a katonaknak illedelmesen koszonjunk és ne mondjuk hogy a foglalkozasunk titkosugynok, teroristakkal ne alljunk szoba, az autoval ne hatsunk be az oceanba, stb..A napi cél a B2B (Budapest to Bamako) beach, ami egyes forrasok szerint az ujabb gyartasu térképeken mar szerepel, amugy a sivatag és az Atlanti ocean talalkozasanl talalhato, a legkozelebbi halaszfalu egészen pontosan 40 kilométer. Az itiner és az eligazitas szerint a terep 2 kerekueknek korlatozottan ajanlott: van egy 2 kilométeres nehéz szakasz a partig, aztan 40 km autozas a parton, aminek az a trukkje, hogy csak akkor lehet végigmenni ha apaly van. Gondolom mondanom sem kell, hogy mi ugy dontottunk, hogy azért megtekintjuk ezt a beach-et ha mar eddig eljottunk. A Pampalini csapat, név szerint Gyozo, Ati és Imi felajanlottak, hogy jonnek velunk, ha esetleg elakadnank a homokban. Erre az elakadasra nem is kellett sokaig varni, 100 km autozas az aszfalton, majd letéro a part felé; a 2 km-es nehéz rész elso 1950 méterét probléma nélkul sikerult abszolvalni, azonban a parttol 50 méterre egy komolyabb homkozoval talaltuk szembe magunkat, ahol szépen be is astuk az autot. Biztosra veszuk, hogy a halaszfalu lakoi hordtak oda az extra homokot, a hozzank hasonlo turistak megakasztasara, egy kis ajandék megszerzése végett. Némi lapatolas, homokvasazas és vonszolas utan Pampalinék Mitsubishi Pajerojat is sikerult egész mélyre a beasni a homokba. Végul 1-2 csapat, elsosorban a Krausz Team, Zoli és Mogyi segitségével mintegy masfél ora kuzdelem utan az osszes autot kiastuk a homokbol és lejuttattuk a tengerpartra. Kozben azért Zoli és Mogyi autojat is sikerult elasni, igy szovodott veluk és Pampaliniékkal is baratsag az ut tovabbi részére. A Ford Transittal valo tengerparti autozas titka, hogy nem szabad belemenni a tengerbe, ami ugye evidens, de par méterre a tengertol sem
nagyon szabad eltavolodni, mert akkor kezdhetjuk ujra a lapatolast, igy tehat, a tenger visszahuzodo vonalat kell kovetni, amit egy elakadassal sikerult is megtenni; az elakadas is csak azért tortént, mert lengyel barataink pont az orrunk elott alltak meg, hogy kicsit wake-boardozzanak terepjaro vontatassal. Igy hat meg is érkeztunk a kijelolt partszakaszra, az autok szépen sorakoztak a parttol kb. 10-20 méterre. Hamar rajottunk, hogy ez nem véletlen, mivel az apalyt szabaly szerint dagaly koveti és a tobbiek ezért elovigyazatosan feljebb is alltak. A probléma csak az volt, hogy tanulva a fél orával korabbi lapatolasbol, a Transittal homokban nem igazan lehet kozlekedni. Igy hat nagy lendulettel néhany méterrel feljebb kuzdottuk magunkat, majd rogton el is akadtunk. Ez atmenetileg idealis helynek tunt a harmadik talca - ezen a szelessegi fokon mar aranyat ero - sorunk megbontasara.
Ugy tunt, hogy elég tavol kerultunk a tengertol, Vik a nap, hold és a csillagok allasabol megallapitotta, hogy pont jo helyen allunk; késobb mikor a viz mar majd az auto kerekét nyaldosta mégis ugy dontottunk, hogy kicsit feljebb huzzuk az autot, igy az éjszakat minden vizbetorés nélkul usztuk meg.
A délutan és a délelott napozassal és furdozéssel telt, mivel reggel ismételten ki kellett varni az apalyt, hogy el tudjunk indulni. A part menti autokazast kovetoen, ismét kovetkezett a kritikus 100 méter, ahol a valtozatossag kedvéért az IFA asta be magat a homokba, mikor megprobalt athuzni minket a mélyebb homokos részen. Kovetkezett tehat az IFA és a Transit egyuttes kiasasa, homokvasak, vontatokotelek, stb.. A “szokasos” 1,5 ora alatt végul atjutottunk a keményebb talajra és némi adomanyozast kovetoen kint is voltunk az aszfalton. A korabbiakhoz képest rovid autozast kovetoen értunk el Nouakchottba, ami Mali fovarosa, ahol egy oceanparti kemping bungalloiban foztuk meg Pampaliniékkal és a Krausz teamel az esti lecsot, sot Hajni az IFAs csapattal még palacsintat is sutott az esti sorozéshez.
Ennek a szakasznak egyebkent tobb ketkerek meghajtasu auto is nekivagott, am latva a Tranzitunk homokozos jelenetet mindenki rendre visszafordult, es kihagyta az B2 Beach-et. Ez akkor mar persze nekunk is atvillant az agyunkon, de igy utolag azt kell mondjam nagy kaland volt az ocean partjan tolni 40 kilometert egy tulsulyos kisbusszal, mikozben arra figyelsz, hogy megfelelo tavolsagot tarts a hullamoktol, mert sos vizzel nem jo alvazat mosni, ne menj tul gyorsan mert a homokbuckak szetverik a kocsit, de azert siess mert nyakadon a dagaly, tartsd a megfelelo fordulatot, mert elassa magat az auto, es legfokepp ne allj meg, mert a viz kimossa alolad a kocsit. Kozben azert szeretnel nezelodni is, mert a latvany sem rossz, ha eppen nem egy szetrebbeno siralykolonia takarja el az eget. (azert ok is jol neznek ki) Megismerkedtunk nehany emberrel, akik onzetlenul szamtalanszor kihuztak minket a bajbol, pedig tudtak ha segitenek akkor ok is beragadva vegezhzik. Még azon idegeskedtunk, hogy hogyan kerultunk tengelyig a homokba, mar kattant a vontatokotel es huztak kifele. A hatso vonoszemre is nagy szukseg volt, persze akkor is minket huztak, csak éppen hatrafelé.
Mauritania Mali folyt kov.
2010. január 28., csütörtök
Hot News from Mauritánia
Csapat Neve szerencsésen átlépte Mauritánia határát és folytatja tovább útját kb 30 másik autóval együtt Bamakó felé a homokdűnék között.
Útjuk során előkerültek már a homokvasak és lapátok, amivel sikeresen kiásták magukat cirka másfél óra alatt, de vettek egy fürdőt az Atlanti óceánban is tegnap.
Részletesebb beszámolót szombaton várhatunk tőlük, amikor átérnek Maliba.
Zs
Útjuk során előkerültek már a homokvasak és lapátok, amivel sikeresen kiásták magukat cirka másfél óra alatt, de vettek egy fürdőt az Atlanti óceánban is tegnap.
Részletesebb beszámolót szombaton várhatunk tőlük, amikor átérnek Maliba.
Zs
2010. január 26., kedd
Agadirtól Nyugat Szaharáig
Csodak csodaja mégis eljutottunk az este Agadirig, ami leginkabb egy nagyobb olasz vagy spanyol tengerparti varosra emlékeztet; szép plage, nagy hotelek, rendezett az egész varos mintha nem is Afrikaban lennénk. 1960-ban egy foldrengés elpusztitotta a varos 80 szazalékat, melyet nemzeti osszfogassal épitettek uja, ezert régi, torténelmi épulettel nem igen lehet talalkozni. Gyors hotelkeresés, alkudozas a szoba arara (muszaj volt felvenni a helyi ritmust), majd a szokasos esti ritualé: sor, palinka.
A 3. kor csomag pakolasa kozben, egy lathatosagi mellényt viselo urge odasugta Olicsinak, hogy O az éjjelior és hogy fizessunk az auto orzéséért. Na ezt nem kellett volna: 1) Olcsi ugyanis faradt volt és mostanaban nem veszekedett egy jot senkivel, 2) Zagoraban lattuk az éjjeliort munka kozben, édesdeden aludt az irodaban és arrol almodozott, hogy senki nem ramolja ki a hotel elott allo, dugig pakolt, mintegy 10 Bamakos autot. Szoval némi értetlenkedés utan a szalloda recepciojan folytatodott a parkolasi pénz elkerulésért vivott kuzdelem, ahol Olcsi felsorolta a 29én a varosba érkezo osszes marokkoi elokeloséget, aki eszébe jutott: kulturalis miniszter, polgarmester, épphogy csak a marokkoi kiraly maradt ki; ecsetelte tovabba a Budapest Bamako rally Marokkora gyakorolt turusztikai és gazdasagi hatasat. Megusztuk fiztés nélkul. Agadirban megtekintettuk a helyi piacot. Lattunk mindent, a mandulaolaj sajtolastol a safranyfu-aruson at, a gyanus tevehus mészarosig, aki jo eséllyel lanfurésszel szeleteli a marhafejeket. Meg is
reggeliztunk a kinai piacra emlékezteto intézményben, majd sétaltunk egyet a francia és holland nyugdijasok altal elfoglalt tengerparton.
A kovetkezo varos a belga képregényekbol ismert Tin Tin-hez hasonlo nevu varos volt. Az utat komolyabb atrocitas nélkul sikerult abszolvalni. Tan Tan-ben ismét osszerazodott a csapat egy része, mindenkinek intéztunk szallast és vacsorat.
A szallodaban megismerkedtunk az ENSZ nyugat szaharai megfigyeloivel, akik ha emlékem nem csal, majdnem 20 éve allomasoznak a térségben azzal a céllal, hogy a Marokko és Nyugat Szahara fuggetlenedését tamodok kozotti status quo-t felugyeljék és hogy
elokészitsék a valasztasokat. Igy kivulrol nézve nem tunnek tul hatékonynak, Viq szerint, csak le-fel dzsippeznek egész nap.
Erdeklodésunkre, hogy mi a helyzet Délebbre, elég értetlenul néztek és nem tudtak beszamolni semmi uj eseményrol.
Ebredés utan "gyors" reggeli a hotel kavézojaban, majd indulas Tatoine-ra, ami ugyan kicsit kiesett az utiranybol, de azért elmentunk megnézni. Itt ugyan nem forgattak a Csillag haborujanak egy jelenetét sem, ahogy azt sokan hiszik, merthogy az Tunéziaban volt, de mi azért forgattunk egy rovid horror filmet a kis cukorsuveg tetos kunyhok kozott.
Tatoine utan indultunk tovabb az Atlanti ocen partjan dél felé a holmokdunék kozott kanyargo uton. A taj egyre inkabb a szahara képét mutatta, gyakori homokatfuvasokkal az egyébként, helyi viszonyok kozott, nem rossz minoségu aszfalt uton. Ezen napon megszaporodtak a rendori és csendori posztok, amelynek felén integetés és mosolygassal jutottunk at, mig néhanynal meg is kellett allnunk: Bonjour, ca-va? Ca-va. Hova megyunk? Hogy tetszik Marokko? Mi a foglalkozasunk? Elvétve még un. Fiche-t is kértek amin a személyes adataink vannak és igen hivatalos okmany; magunknak formaztuk és nyomtattuk indulas elott (koszi Agi!).
Ut kozben megalltunk az ocean partjan, mindenki csinalt valami fontosat: Olcsi kirakott egy kemping széket és bontott egy sort, Viq megprobalt sarkanyt eregetni, jomagam pedig foztem egy kavét. A délutani idillt egy majkrémes kenyérrel fejeltuk meg.
Kivételesen még vilgosban sikerult elérni a napi célt, a Tarfaya varosatol 50 km-re eso kempinget, ami a hivatalos csapat szallas volt. Masodszori alvas az autoban, ahol egyre jobban berendezkedunk és egyre tobb a homok is. A taborban lehetett volna tevét
enni vacsira, de mi a biztonsagosabbnak tuno zoldséges huskonzervet valasztottuk. No meg a tevék baratsagara még szukség is lehet, ha ne adj Isten az autonk megadna magat. Este a baratsag jegyében 2 kollégat is megkinaltunk sorrel. Ugy tunik masoknak kimerult
a készletuk, mert némi mosolygas utan mindketten eloldalogtak a frissen szerzett zsakmannyal. Azt nem irom meg, hogy nekunk mennyi van még, mert ha valakinek az ismerose olvassa a blogot, még leadja a drotot. El is menekultunk gyorsan Nyugat Szaharaba.
A hataratlépés 2 percig tartott és némi beszélgetésbe és 2 poloba kerult. Noha a hivatalos kommuniké szerint a mezony nem johet at Marokko dél-nyugati részébe és azt tanacsoltak a szervezok, hogy vegyuk le a matricakat az autrol, minket kedvesen koszontottek és azota is siman, kézfogassal, mosolyogva mentunk at minden ellenorzésen. Az egyik rendortol 3 tollért cserébe kaptunk egy marék mogyorot is az utra. Mas rendor pedig tokéletes magyar kiejtéssel mondta, hogy "kis ajandék" és hogy "harom" vagyis hogy a fonokének is kell vinnie. Adtunk 6 tollat és némi unszolasra egy elem nélkul mukodo zseblampat is.
Keresztul jottunk Laayone varosan, ahol egy kis kavézoban kaptunk safrannyal fuszerezett tojasrantottat.
Mikor kértunk villat, kiderult, hogy evoeszkoz nincsen, mert hogy nincs is kaja igazabol. Itt nem mondnak nemet semmire, megoldjak.
Laayone elég fejlett varos, rengeteg katonaval és sajat foci stadionnal. Reggelinél az egyik katona azt is megmutatta, hogy hogyan kell szabalyosan inni a teat. Kora estére értunk Dakhla varosaba, ahol egy szép szallodaban vettunk ki egy szobat amit 30 szazalékkal sikerult lealkudni a helyi szokasoknak megfeleloen.
Ugy dontottunk, hogy tartjuk az eredeti tervet és megyunk tovabb Bamakoba. A kaland kategoria kb. fele jon tovabb, ahogy az AHU segélyszallitmanya is. Ossze is alltunk néhany hasonlo autoval mint a mienk, hogy egyutt menjunk. Kovetjuk az AHUsokat akik erosen varosi autokkal jottek, nem is beszélve a hatalmas kamionrol. Minden ellenkezo hiresztelés ellenére a katonasag elkisér minket, ha mégsem igy lenne, akkor visszafordulunk a hatarrol.
Mivel Mauritaniaban nincs roaming, ezért nem fogjuk tudni tolteni a blogot, de probalunk hirt adni magunkrol a Jack Bauertol kapott muholdas telefonon. 30an érunk Maliba, ott remélhetoleg visszaall a kommunikacio.
B
A 3. kor csomag pakolasa kozben, egy lathatosagi mellényt viselo urge odasugta Olicsinak, hogy O az éjjelior és hogy fizessunk az auto orzéséért. Na ezt nem kellett volna: 1) Olcsi ugyanis faradt volt és mostanaban nem veszekedett egy jot senkivel, 2) Zagoraban lattuk az éjjeliort munka kozben, édesdeden aludt az irodaban és arrol almodozott, hogy senki nem ramolja ki a hotel elott allo, dugig pakolt, mintegy 10 Bamakos autot. Szoval némi értetlenkedés utan a szalloda recepciojan folytatodott a parkolasi pénz elkerulésért vivott kuzdelem, ahol Olcsi felsorolta a 29én a varosba érkezo osszes marokkoi elokeloséget, aki eszébe jutott: kulturalis miniszter, polgarmester, épphogy csak a marokkoi kiraly maradt ki; ecsetelte tovabba a Budapest Bamako rally Marokkora gyakorolt turusztikai és gazdasagi hatasat. Megusztuk fiztés nélkul. Agadirban megtekintettuk a helyi piacot. Lattunk mindent, a mandulaolaj sajtolastol a safranyfu-aruson at, a gyanus tevehus mészarosig, aki jo eséllyel lanfurésszel szeleteli a marhafejeket. Meg is
reggeliztunk a kinai piacra emlékezteto intézményben, majd sétaltunk egyet a francia és holland nyugdijasok altal elfoglalt tengerparton.
A kovetkezo varos a belga képregényekbol ismert Tin Tin-hez hasonlo nevu varos volt. Az utat komolyabb atrocitas nélkul sikerult abszolvalni. Tan Tan-ben ismét osszerazodott a csapat egy része, mindenkinek intéztunk szallast és vacsorat.
A szallodaban megismerkedtunk az ENSZ nyugat szaharai megfigyeloivel, akik ha emlékem nem csal, majdnem 20 éve allomasoznak a térségben azzal a céllal, hogy a Marokko és Nyugat Szahara fuggetlenedését tamodok kozotti status quo-t felugyeljék és hogy
elokészitsék a valasztasokat. Igy kivulrol nézve nem tunnek tul hatékonynak, Viq szerint, csak le-fel dzsippeznek egész nap.
Erdeklodésunkre, hogy mi a helyzet Délebbre, elég értetlenul néztek és nem tudtak beszamolni semmi uj eseményrol.
Ebredés utan "gyors" reggeli a hotel kavézojaban, majd indulas Tatoine-ra, ami ugyan kicsit kiesett az utiranybol, de azért elmentunk megnézni. Itt ugyan nem forgattak a Csillag haborujanak egy jelenetét sem, ahogy azt sokan hiszik, merthogy az Tunéziaban volt, de mi azért forgattunk egy rovid horror filmet a kis cukorsuveg tetos kunyhok kozott.
Tatoine utan indultunk tovabb az Atlanti ocen partjan dél felé a holmokdunék kozott kanyargo uton. A taj egyre inkabb a szahara képét mutatta, gyakori homokatfuvasokkal az egyébként, helyi viszonyok kozott, nem rossz minoségu aszfalt uton. Ezen napon megszaporodtak a rendori és csendori posztok, amelynek felén integetés és mosolygassal jutottunk at, mig néhanynal meg is kellett allnunk: Bonjour, ca-va? Ca-va. Hova megyunk? Hogy tetszik Marokko? Mi a foglalkozasunk? Elvétve még un. Fiche-t is kértek amin a személyes adataink vannak és igen hivatalos okmany; magunknak formaztuk és nyomtattuk indulas elott (koszi Agi!).
Ut kozben megalltunk az ocean partjan, mindenki csinalt valami fontosat: Olcsi kirakott egy kemping széket és bontott egy sort, Viq megprobalt sarkanyt eregetni, jomagam pedig foztem egy kavét. A délutani idillt egy majkrémes kenyérrel fejeltuk meg.
Kivételesen még vilgosban sikerult elérni a napi célt, a Tarfaya varosatol 50 km-re eso kempinget, ami a hivatalos csapat szallas volt. Masodszori alvas az autoban, ahol egyre jobban berendezkedunk és egyre tobb a homok is. A taborban lehetett volna tevét
enni vacsira, de mi a biztonsagosabbnak tuno zoldséges huskonzervet valasztottuk. No meg a tevék baratsagara még szukség is lehet, ha ne adj Isten az autonk megadna magat. Este a baratsag jegyében 2 kollégat is megkinaltunk sorrel. Ugy tunik masoknak kimerult
a készletuk, mert némi mosolygas utan mindketten eloldalogtak a frissen szerzett zsakmannyal. Azt nem irom meg, hogy nekunk mennyi van még, mert ha valakinek az ismerose olvassa a blogot, még leadja a drotot. El is menekultunk gyorsan Nyugat Szaharaba.
A hataratlépés 2 percig tartott és némi beszélgetésbe és 2 poloba kerult. Noha a hivatalos kommuniké szerint a mezony nem johet at Marokko dél-nyugati részébe és azt tanacsoltak a szervezok, hogy vegyuk le a matricakat az autrol, minket kedvesen koszontottek és azota is siman, kézfogassal, mosolyogva mentunk at minden ellenorzésen. Az egyik rendortol 3 tollért cserébe kaptunk egy marék mogyorot is az utra. Mas rendor pedig tokéletes magyar kiejtéssel mondta, hogy "kis ajandék" és hogy "harom" vagyis hogy a fonokének is kell vinnie. Adtunk 6 tollat és némi unszolasra egy elem nélkul mukodo zseblampat is.
Keresztul jottunk Laayone varosan, ahol egy kis kavézoban kaptunk safrannyal fuszerezett tojasrantottat.
Mikor kértunk villat, kiderult, hogy evoeszkoz nincsen, mert hogy nincs is kaja igazabol. Itt nem mondnak nemet semmire, megoldjak.
Laayone elég fejlett varos, rengeteg katonaval és sajat foci stadionnal. Reggelinél az egyik katona azt is megmutatta, hogy hogyan kell szabalyosan inni a teat. Kora estére értunk Dakhla varosaba, ahol egy szép szallodaban vettunk ki egy szobat amit 30 szazalékkal sikerult lealkudni a helyi szokasoknak megfeleloen.
Ugy dontottunk, hogy tartjuk az eredeti tervet és megyunk tovabb Bamakoba. A kaland kategoria kb. fele jon tovabb, ahogy az AHU segélyszallitmanya is. Ossze is alltunk néhany hasonlo autoval mint a mienk, hogy egyutt menjunk. Kovetjuk az AHUsokat akik erosen varosi autokkal jottek, nem is beszélve a hatalmas kamionrol. Minden ellenkezo hiresztelés ellenére a katonasag elkisér minket, ha mégsem igy lenne, akkor visszafordulunk a hatarrol.
Mivel Mauritaniaban nincs roaming, ezért nem fogjuk tudni tolteni a blogot, de probalunk hirt adni magunkrol a Jack Bauertol kapott muholdas telefonon. 30an érunk Maliba, ott remélhetoleg visszaall a kommunikacio.
B
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
